A Zichy-kastély és a Trianon Múzeum

A Zichy-kastély és a Trianon Múzeum
A Trianon 100 nemzeti emléknapot megelőzően, 2020. május 29-én, 11:00 órakor rendezték meg – a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében a várpalotai Zichy-kastély – Trianon Múzeum (GINOP-7.1.1-15-2017-00030) turisztikai fejlesztés alapkőletételi ünnepségét. A rendezvényen Dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára ismertette a Nemzeti Kastélyprogramot és a Nemzeti Várprogramot. Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos bemutatta a várpalotai Zichy-kastély történetét, Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója pedig beszélt a Zichy-kastély fejlesztéséről. Dr. Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum Alapítvány kuratóriumi elnöke bemutatta az új kiállítás koncepcióját. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte az ünnepélyes alapkőletétel alkalmából megjelent vendégeket. Az alapkövet Dr. György István államtitkár, Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos, Glázer Tamás ügyvezető igazgató, Szabó Pál Csaba elnök, Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője és Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja jelenlétében helyezték el.
 
A várpalotai Zichy-kastély felújítása 463.550.000 forint Európai Uniós forrásból valósul meg a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében. A program célja, hogy a műemlék helyreállítás és az örökségmegőrzés alapvető szempontjai mellett egy egységes, Európában is egyedülálló, jól értékesíthető turisztikai termékcsomag valósuljon meg hazánkban.  Dr. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a 2020. május 29-ei ünnepélyes alapkőletételen elmondta: a magyar várak és kastélyok megújítása történelmi adósságunk, amelynek megfizetésére nem tartozásként, hanem befektetésként tekinthetünk. A Miniszterelnökség által koordinált Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 19 kastélyunk és 15 várunk, összesen 60 milliárd forintból nyeri vissza régi szépségét, ezzel pedig napjaink turisztikai igényeit is kielégítő kulturális és szabadidőközpontok jönnek létre az ország minden részében – hangsúlyozta az államtitkár. Dr. György István hozzátette: ezek a „történelmi szabadidőközpontok” vonzerejükkel hozzájárulnak a környék gazdaságának élénkítéséhez, a munkahelyteremtéshez és a vendéglátás fejlődéséhez. A program keretében a békediktátum megkötésének 100. évében kezdődhet meg a Trianon Múzeumnak otthont adó Zichy-kastély megújítása, amely a nemzeti emlékezet és összetartozás egyik legfontosabb jelképe.
 

Glázer Tamás, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szólt arról, hogy a kastély fejlesztésének keretében létfontosságú állagvédelmi és felújítási célú beavatkozások valósulnak meg. Ennek egyik központi eleme az épület új fűtési rendszerének kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy a múzeum főszezonon kívül, ősztől tavaszig is fogadhasson látogatókat, hangsúlyozta a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Glázer Tamás elmondta: további fontos feladat a helyszín látogatóbarát szolgáltatásainak infrastrukturális feltételeinek megteremtése, vagyis az ajándékbolt, a ruhatár, a kávézó kialakítása, az akadálymentesítés és a rendezvényterek létrehozása a kastélyépületben.  A fejlesztés hozzájárul a Múzeum látogatóforgalmának négy évszakossá tételén keresztül Várpalota és térsége turizmusának élénkítéséhez, turisztikai kínálatának láthatóbbá tételéhez a Kárpát medencében mondta el Glázer Tamás. Az ügyvezető igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a felújítás ideje alatt a Múzeum zárva tart, a fejlesztést követően azonban megújult tartalommal és korszerűsített terekkel várja vissza a látogatókat.

 
 
 
Please follow and like us:

Pályázatok

Kastély Vár Megvalósult
fejlesztések
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Bajna Sándor–Metternich-kastély
Dég Festetics-kastély
Fehérvárcsurgó Károlyi-kastély
Fertőd–Eszterháza Esterházy-kastély
Füzérradvány Károlyi-kastély
Geszt Tisza-kastély
Keszthely Festetics-kastély
Komlódtótfalu Becsky–Kossuth-kúria
Nádasdladány Nádasdy-kastély
Nagycenk Széchenyi-kastély
Oroszlány – Majkpuszta Esterházy-kastély, kamalduli remeteség
Sümeg Sümegi Püspöki Palota
Szabadkígyós Wenckheim-kastély
Szécsény Forgách–Lipthay-kastély
Szécsény–Benczúrfalva Benczúr-kúria
Tata Esterházy-kastély
Tiszadob Andrássy-kastély
Várpalota Zichy-kastély
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Doba Doba – Somló-vár
Eger Eger – vár
Füzér Füzér – vár
Kisvárda Kisvárda – vár
Miskolc Miskolc–Diósgyőr – vár
Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár – vár
Nagyvázsony Nagyvázsony – Kinizsi-vár
Sárospatak Sárospatak – Rákóczi-vár
Sopron Soproni városfal és a hozzá kapcsolódó múzeumnegyed
Sümeg Sümeg – vár
Szigetvár Szigetvár – vár
Szögliget Szögliget – Szádvár
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Edelény Edelényi kastélysziget
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Ozora Pipo várkastély
Sirok Siroki vár
Széchenyi 2020

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás