Bepillantás a színfalak mögé II.

Bepillantás a színfalak mögé II.

Sándor Paulina és az első női párbaj.

A Sándor család legismertebb alakja Sándor Móric, az „Ördöglovas”, aki híres volt vakmerő lovas-, sport- és vadász-teljesítményeiről.

Lószeretete és vakmerősége olyan szintű volt, hogy állítólag a saját palotájának termeiben is lóháton közlekedett, s egy budai szálló báltermébe is így ügetett be.

De nem csak ő volt különc a családban. Lánya, Paulina – aki az osztrák Metternich kancellár fiához ment feleségül – nevéhez is köthető számos olyan tevékenység, amellyel magára irányította a figyelmet.

Paulina igazi divathölgy volt, aki otthonosan mozgott a bécsi udvarban, és az udvari körök divatikonjává vált. Zenekedvelő volt, a reprezentációt pedig különösen szerette.

1892 októberében a Bécsi Zenei és Színművészeti Kiállítás szervezőgárdájának volt a tagja, azonban nem tudott megegyezni Anastasia von Kielmansegg grófnővel a virágcsokrok elrendezését illetően.

A nézeteltérést végül párbajjal kívánták megoldani, amely a korban rendkívül komoly visszhangot és közérdeklődést keltett. Nem csak ők – mint a két szembenálló fél –, hanem a párbajsegédek is nők voltak.

A küzdelmet párbajtőrrel vívták, és az első vérig tartott. Az eredmény azonban nem lett egyértelmű, ugyanis mindketten sebet ejtettek a másikon, így a párbaj és a dekoráció kérdése eldöntetlen maradt.

Pályázatok

Kastély Vár Megvalósult
fejlesztések
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Bajna Sándor–Metternich-kastély
Dég Festetics-kastély
Fehérvárcsurgó Károlyi-kastély
Fertőd–Eszterháza Esterházy-kastély
Füzérradvány Károlyi-kastély
Geszt Tisza-kastély
Gödöllő királyi kastély
Keszthely Festetics-kastély
Komlódtótfalu Becsky–Kossuth-kúria
Körmend Batthyány-Strattmann-kastély
Nádasdladány Nádasdy-kastély
Nagycenk Széchenyi-kastély
Oroszlány – Majkpuszta Esterházy-kastély, kamalduli remeteség
Sümeg püspöki kastély
Szabadkígyós Wenckheim-kastély
Szécsény Forgách–Lipthay-kastély
Szécsény–Benczúrfalva Benczúr-kúria
Tata Esterházy-kastély
Tiszadob Andrássy-kastély
Várpalota Zichy-kastély
 
Edelény Edelényi kastélysziget
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Csesznek Csesznek – vár
Csókakő Csókakő – vár
Doba Doba – Somló-vár
Eger Eger – vár
Esztergom Esztergom – vár
Füzér Füzér – vár
Gyula Gyula – vár és Szigeterőd
Kisvárda Kisvárda – vár
Miskolc Miskolc–Diósgyőr – vár
Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár – vár
Nagyvázsony Nagyvázsony – Kinizsi-vár
Ónod Ónod – vár
Sárospatak Sárospatak – Rákóczi-vár
Sopron Soproni városfal és a hozzá kapcsolódó múzeumnegyed
Sümeg Sümeg – vár
Szigetvár Szigetvár – vár
Szögliget Szögliget – Szádvár
Várgesztes Várgesztes – vár
Visegrád Visegrád – Fellegvár, Alsóvár, Salamon-torony és királyi palota
 
Ozora Pipo várkastély
Sirok Siroki vár
Széchenyi 2020

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás