Gróf Festetics I. György és a keszthelyi Georgikon alapítása

Gróf Festetics I. György és a keszthelyi Georgikon alapítása

Gróf Festetics I. György 1797-ben alapította a keszthelyi Georgikont a mezőgazdaság helyzetének javítására. Az elnevezés egyrészt Vergilius mezőgazdaságról szóló Georgica című művéből, másrészt a gróf nevéből ered. Az iskola Európa legrégebbi mezőgazdasági felsőoktatási intézménye.

Az uradalmakat vezető gazdatisztek képzettsége a 18. században leginkább a gyakorlaton és kevéssé az elméleti képzésen alapult. A Georgikon alapításával Festetics gróf ennek szeretett volna véget vetni, uradalmait képzett gazdatisztek irányítása alá akarta helyezni. Azon felül, hogy az intézmény főleg a gróf tisztjeinek képzése érdekében alakult, bárki látogathatta az órákat és elvégezhette a képzést. Későbbiekben már csak olyan személyeket alkalmazhattak magasabb beosztásban, akik az iskolában végzettséget szereztek.

Érdekesség az iskola alapításával kapcsolatban, hogy a megnyitásakor kiadott érmén Habsburg József nádor szerepelt. Vajon miért?

Festetics egy időben összetűzésbe került az udvarral, többek között a hadseregből történt elbocsátásával kettétört katonai pályája miatt, az uralkodóház gyanakvással tekintett rá és tevékenységeire. József nádor látogatása azonban sokat segített a helyzeten. A látogatás emlékezetes pillanata volt, amikor a főherceg saját kezűleg szántott néhány sort a Georgikon területén. Ezzel az eseménnyel a gróf szimbolikusan elfogadtatta az intézmény működését az udvarral is.

   

Forrás: http://ujkor.hu/content/festetics-gyorgy-es-georgikon-alapitasa

Kép: Gróf Festetics I. György portréja

Please follow and like us:

Pályázatok

Kastély Vár Megvalósult
fejlesztések
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Bajna Sándor–Metternich-kastély
Dég Festetics-kastély
Fehérvárcsurgó Károlyi-kastély
Fertőd–Eszterháza Esterházy-kastély
Füzérradvány Károlyi-kastély
Geszt Tisza-kastély
Keszthely Festetics-kastély
Komlódtótfalu Becsky–Kossuth-kúria
Nádasdladány Nádasdy-kastély
Nagycenk Széchenyi-kastély
Oroszlány – Majkpuszta Esterházy-kastély, kamalduli remeteség
Sümeg Sümegi Püspöki Palota
Szabadkígyós Wenckheim-kastély
Szécsény Forgách–Lipthay-kastély
Szécsény–Benczúrfalva Benczúr-kúria
Tata Esterházy-kastély
Tiszadob Andrássy-kastély
Várpalota Zichy-kastély
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Doba Doba – Somló-vár
Eger Eger – vár
Füzér Füzér – vár
Kisvárda Kisvárda – vár
Miskolc Miskolc–Diósgyőr – vár
Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár – vár
Nagyvázsony Nagyvázsony – Kinizsi-vár
Sárospatak Sárospatak – Rákóczi-vár
Sopron Soproni városfal és a hozzá kapcsolódó múzeumnegyed
Sümeg Sümeg – vár
Szigetvár Szigetvár – vár
Szögliget Szögliget – Szádvár
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Edelény Edelényi kastélysziget
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Ozora Pipo várkastély
Sirok Siroki vár
Széchenyi 2020

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás