A nagyvázsonyi Fekete Özvegy

A nagyvázsonyi Fekete Özvegy

A nagyvázsonyi Fekete Özvegy.

Kevés ember van, aki ne hallott volna már Kinizsi Pálról, Mátyás király verhetetlen hadvezéréről, ám nejéről, Magyar Benignáról már kevésbé szól a fáma.

Magyar Benigna Hunyadi Mátyás kiváló hadvezérének, Magyar Balázsnak volt a lánya, aki igen fiatalon hozzáment Kinizsihez. Apja 1490-es, majd férje 1494-es halálát követően hatalmas birtoktestek szálltak a fiatal özvegyre.

 

Kinizsi után még kétszer házasodott meg, második férje Horváth Márk lett, majd az ő halála után az immár kétszeresen özvegy fiatalasszony a kalandor Kereki Gergelyhez ment nőül. Azonban harmadik házassága sem volt hosszú életű, mivel a férje – akit nagy valószínűség szerint nem a szerelem, hanem a hatalmas vagyon ígérete vonzott – csalfa életet élt.

Amint Benigna meggyőződött a házasságtörésről, férje eltüntetése mellett döntött. Két történet maradt fent, amely férje meggyilkolásáról szól. Az egyik alapján Benigna bérgyilkost fogadott fel, a másik történet szerint pedig kidobatta Kereki Gergelyt a nagyvázsonyi vár tornyából.

Bárhogy történt, a korban sem volt elfogadott a házastársak ilyenfajta félreállítása, így az özvegyet fej- és jószágvesztésre ítélték. A középkori gyakorlat alapján Magyar Benigna joggal félhetett attól, hogy birtokait, vagyonát elkobozzák tőle, és a gyilkosságért életével fizet. A büntetést azonban II. Lajos király Magyar Balázs és Kinizsi Pál érdemeire való tekintettel elengedte.

Please follow and like us:

Pályázatok

Kastély Vár Megvalósult
fejlesztések
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Bajna Sándor–Metternich-kastély
Dég Festetics-kastély
Fehérvárcsurgó Károlyi-kastély
Fertőd–Eszterháza Esterházy-kastély
Füzérradvány Károlyi-kastély
Geszt Tisza-kastély
Keszthely Festetics-kastély
Komlódtótfalu Becsky–Kossuth-kúria
Nádasdladány Nádasdy-kastély
Nagycenk Széchenyi-kastély
Oroszlány – Majkpuszta Esterházy-kastély, kamalduli remeteség
Sümeg Sümegi Püspöki Palota
Szabadkígyós Wenckheim-kastély
Szécsény Forgách–Lipthay-kastély
Szécsény–Benczúrfalva Benczúr-kúria
Tata Esterházy-kastély
Tiszadob Andrássy-kastély
Várpalota Zichy-kastély
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Doba Doba – Somló-vár
Eger Eger – vár
Füzér Füzér – vár
Kisvárda Kisvárda – vár
Miskolc Miskolc–Diósgyőr – vár
Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár – vár
Nagyvázsony Nagyvázsony – Kinizsi-vár
Sárospatak Sárospatak – Rákóczi-vár
Sopron Soproni városfal és a hozzá kapcsolódó múzeumnegyed
Sümeg Sümeg – vár
Szigetvár Szigetvár – vár
Szögliget Szögliget – Szádvár
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Edelény Edelényi kastélysziget
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Ozora Pipo várkastély
Sirok Siroki vár
Széchenyi 2020

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás