A várpalotai Zichy-kastély

A várpalotai Zichy-kastély

A kastélyt 1725 körül emelték barokk stílusban a vár melletti domboldalon, felépítése Zichy (II.) Imre nevéhez fűződik. Az épület földszintjén a Gábriel arkangyal tiszteletére emelt kápolnát Acsády Ádám veszprémi püspök szentelte fel 1727. május 1-én.

1735 körül Bél Mátyás így írt az „új várkastélyról”: „A régi vártól kissé emelkedettebb helyen van nyugat felé az új kastély, amely szép építésű és igen vonzó külsejű (…) Nem nagy épület, de tágas és a grófnak lakásául alkalmas és elég. Két ház, amelyet középen köt össze egy harmadik; ez a törökök kerek szent helyének mintájára tornyos. Abban van egy valóban fölséges, szép munkával megépített ebédlő, elül a homlokzat felől és hátul egy folyosóval. Ettől jobbra és balra csinos és alkalmatos szobák néznek homlokzatukkal dél felé; egész nap kapják a nyári és téli napot.”

1860-ban a kastély a katolikus templommal és a lakosság házainak jelentős részével együtt leégett. Ezután a birtokos Zichy Terézia grófnő és férje, Waldstein János gróf Ybl Miklós tervei alapján újjáépítette a kastélyt, a munkálatok 1863-ban fejeződtek be. A grófi rezidencia ekkor romantikus és historizáló díszítőelemeket kapott. Az ovális alaprajzú könyvtárterem oldalfalaira a grófi család tagjainak életnagyságú képei kerültek, amelyeket Pállik Béla készített. Ezek a festmények mára már megsemmisültek, a mennyezetkép azonban ma is látható. Napjainkban a Trianon Múzeum működik a kastély falai között.

  

Képek: http://www.trianonmuzeum.hu/index.php?page=post&id=168

Please follow and like us:

Pályázatok

Kastély Vár Megvalósult
fejlesztések
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Bajna Sándor–Metternich-kastély
Dég Festetics-kastély
Fehérvárcsurgó Károlyi-kastély
Fertőd–Eszterháza Esterházy-kastély
Füzérradvány Károlyi-kastély
Geszt Tisza-kastély
Keszthely Festetics-kastély
Komlódtótfalu Becsky–Kossuth-kúria
Nádasdladány Nádasdy-kastély
Nagycenk Széchenyi-kastély
Oroszlány – Majkpuszta Esterházy-kastély, kamalduli remeteség
Sümeg Sümegi Püspöki Palota
Szabadkígyós Wenckheim-kastély
Szécsény Forgách–Lipthay-kastély
Szécsény–Benczúrfalva Benczúr-kúria
Tata Esterházy-kastély
Tiszadob Andrássy-kastély
Várpalota Zichy-kastély
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Csesznek Csesznek – vár
Doba Doba – Somló-vár
Eger Eger – vár
Füzér Füzér – vár
Kisvárda Kisvárda – vár
Miskolc Miskolc–Diósgyőr – vár
Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár – vár
Nagyvázsony Nagyvázsony – Kinizsi-vár
Ónod Ónod – vár
Sárospatak Sárospatak – Rákóczi-vár
Sopron Soproni városfal és a hozzá kapcsolódó múzeumnegyed
Sümeg Sümeg – vár
Szigetvár Szigetvár – vár
Szögliget Szögliget – Szádvár
Várgesztes Várgesztes – vár
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Edelény Edelényi kastélysziget
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Ozora Pipo várkastély
Sirok Siroki vár
Széchenyi 2020

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás