A püspök és a festő – Padányi Biró Márton és Franz Anton Maulbertsch

A püspök és a festő – Padányi Biró Márton és Franz Anton Maulbertsch

Padányi Biró Márton 1753-as szentszéki jelentésében olvashatjuk a sümegi püspöki kastélyról: „Magyarországon olyan, eddig nem látott szépségű kastélyt és eleganciájú püspöki rezidenciát építettem, amelynek mindenki csodájára jár, bár még nincs befejezve, nagyobbára azonban készen áll.” Franz Anton Maulbertsch, a püspök által megbízott osztrák festő az új kastély nyugati homlokzatát a sümegi plébániatemplom kórusának hátfalára festett képén is megörökítette 1758-ban. Maga az építtető püspök is megjelenik képi valójában a templom falain, udvartartásával együtt. 1757 augusztusában találkozott először Padányi és Maulbertsch Sümegen. Az ekkor 33 éves festőnek már beindult biztató pályafutása. Találkozásuk előtt Biró Mártonnak bizonyosan volt lehetősége Maulbertsch valamelyik alkotását megszemlélni (Székesfehérvárott vagy Zircen) és voltak olyan személyek a közelében, akik ismerték a festőt és ajánlhatták neki. Az oltár bal oldalára a püspök saját védőszentje, Szent Márton került. A sümegi falképeket az osztrák festő legnagyszerűbb fiatalkori munkájának értékeli az utókor, olyan alkotásnak, amely teljes életművén belül is az egyik legjelentősebb. A falképek harmóniáját, emberközeliségét talán a megrendelő és a festő kapcsolatával, egymásra hatásával lehet magyarázni. Együttműködésük átlépte az ilyenkor szokásos határt. Maulbertsch, feleségével együtt, részt vett a város társadalmi életében, jelen volt a templom ünnepélyes felszentelésén 1759-ben, illetve feltehetően a későbbi udvartartásban is előkelő helyet kapott.

Képek forrása: www.hung-art.hu

Please follow and like us:

Pályázatok

Kastély Vár Megvalósult
fejlesztések
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Bajna Sándor–Metternich-kastély
Dég Festetics-kastély
Fehérvárcsurgó Károlyi-kastély
Fertőd–Eszterháza Esterházy-kastély
Füzérradvány Károlyi-kastély
Geszt Tisza-kastély
Keszthely Festetics-kastély
Komlódtótfalu Becsky–Kossuth-kúria
Nádasdladány Nádasdy-kastély
Nagycenk Széchenyi-kastély
Oroszlány – Majkpuszta Esterházy-kastély, kamalduli remeteség
Sümeg Sümegi Püspöki Palota
Szabadkígyós Wenckheim-kastély
Szécsény Forgách–Lipthay-kastély
Szécsény–Benczúrfalva Benczúr-kúria
Tata Esterházy-kastély
Tiszadob Andrássy-kastély
Várpalota Zichy-kastély
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Csesznek Csesznek – vár
Doba Doba – Somló-vár
Eger Eger – vár
Füzér Füzér – vár
Kisvárda Kisvárda – vár
Miskolc Miskolc–Diósgyőr – vár
Mosonmagyaróvár Mosonmagyaróvár – vár
Nagyvázsony Nagyvázsony – Kinizsi-vár
Ónod Ónod – vár
Sárospatak Sárospatak – Rákóczi-vár
Sopron Soproni városfal és a hozzá kapcsolódó múzeumnegyed
Sümeg Sümeg – vár
Szigetvár Szigetvár – vár
Szögliget Szögliget – Szádvár
Várgesztes Várgesztes – vár
Kastélyok listája
Kastélyok listája Település Kastély neve
Edelény Edelényi kastélysziget
Várak felsorolása
Várak felsorolása Település Vár neve
Ozora Pipo várkastély
Sirok Siroki vár
Széchenyi 2020

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás